Országos ügyvédkongresszus
november 7, 2008
Meghívó
november 18, 2008

Magyar Hírlap

Sport 2008-11-06
 
Bamakóig viszik Tokaj-Hegyalja hírét a patakiak 
A januárban induló Budapest–Bama-ko ralin egy sárospataki csapat is rajthoz áll, hogy Mali fővárosáig vigye a hegyaljai borvidék hírét. Programjához hazánk első borkirálynője is csatlakozott.
A Párizs–Dakar szellemi örökösének nevezett Nagy Afrikai Futamot, a Budapest–Bamako ralit 2009-ben harmadszor indítják útjára. A sportot a jótékonysági feladatokkal ötvöző futam embert próbáló terepen, kő- és homoksivatagokon, szaharai dűnéken, szavannákon át vezet Bamakóig, Mali fővárosáig. Hasonlóan a korábbi évekhez, az idén is a Teréz Anya Jótékonysági Díjat nyeri el az a csapat, amelyik a legsikeresebb karitatívabb feladatot látja el a világ egyik legszegényebb országában.A januárban induló futamon egy sárospataki trió is rajthoz áll majd, de tagjai addig is itthon “jótékonykodnak”, elhivatottságból, szeretetből önkéntes hírnökei lesznek a hegyaljai borvidéknek. Az elkövetkezendő hetekben szüreti fesztiválokon és más, a borvidékhez kapcsolódó rendezvényeken népszerűsítik nemcsak a ralisportot, hanem a tokaji bort, a helyi ételkülönlegességeket és általában a zempléni térséget.

A King Hill csapatának nemes célját a térség polgármesterei is támogatták, és Magyarország borkirálynője, Götz Mária Ildikó is aktív szerepet vállal a programban. Számos kulturális, sportrendezvényen és szüreti fesztiválon vesz részt a bájos fiatal lány, hogy öregbítse a borvidék hírnevét. A Budapest–Bamako ralin egy 208 lóerős, sportfutóműves Nissan Navara terepjáróval állnak rajthoz a zempléni fiatalok, hogy számos országon áthaladva, egészen Fekete-Afrikáig vigyék hazánk s a Hegyalja hírét.

Kégl Ildikó