Demokrata
december 24, 2008
Szilveszter
december 31, 2008

Borszentelés

Hercegkút – A hagyományokhoz híven Hercegkúton is megtartottuk Szent János napján, december 27-én a borszentelést, amelyen díszvendégként vehettem részt. Polyák József esperes úr közreműködésével ismét a Teremtő áldását kértük a borászokra, valamint az egész éven át tartó áldozatos munkájuk gyümölcsére.

 

A borünnep története

A magyar népi kalendáriumban december 27-e Szent János napja. A szőlősgazdák ezen a napon bort szenteltetnek, s minden hordóba öntenek belőle egy pár cseppet, hogy boruk meg ne romoljon, a többit pedig elteszik gyógyítószerül.

Több ezer évvel ezelőtt is tudták az emberek, hogy a bor az emberi boldogság egyik forrása. Fáradságos munkával ezért művelték szőlőültetvényeiket, készítették a présházakban türelemmel, szorgalommal, tudással a fehér- vagy vörösbort, ami „felvidítja az ember szívét”, ahogyan a Zsoltárok könyvében olvashatjuk. (104:14–15)

A színbor, „a szőlő vére, a mámorító ital” ahogyan Mózes ötödik könyvében (32:14) olvassuk, felszabadítja bennünk, halandó emberekben a jóra való hajlamot, és a mértékkel fogyasztott mámorító ital mindnyájunkat vidámmá, boldoggá teszi, képessé arra, hogy jól s jót cselekedjünk.

A szőlőtő termésében összeforr az égi gondoskodás és az emberi munka. A hívő ember számára mély üzenetet hordoz a szőlőből átnemesült bor: Jézus Krisztus megváltó művének beteljesítése előtt, az utolsó vacsora asztalánál szeretetének és szenvedésének jelét, a kenyér mellett, bor színében hagyta örökül az őt követők számára.

A János-napi borszentelés egy olyan áldott pillanat, amikor a Teremtő szentesíti azokat a nemes alkotásokat, melyeket az Ő segítségével a föld ereje és az emberi tudás, sok-sok verejték és a SZERETET tesz utolérhetetlen, egyedi és felemelő „teremtménnyé”.

(Forrás: gondola.hu)