Budapest – A Márai Szalon az I. kerület Házasságkötő Termében (Úri u. 58.) tartja minden hónap utolsó keddjén irodalmi estjeit. Tegnap, azaz 2009. január 27-én Három grácia – bor, dal, zene, szó címmel szólt a meghívó. Szigethy Gábor irodalomtörténész vendége volt Andrejszki Judit barokk énekes, csemballóművész, aki énekével és játékával lenyűgözte a hallgatóságot. Nagy Katalin, a Lánchíd Rádió és a Hír TV szerkesztő-műsorvezetője szintén jelen volt, aki egyébként Szigethy úr egykori tanítványa is. Személy szerint engem közvetlenségével és kedvességével kápráztatott el, hiszen én is mint Borkirálynő meghívott vendég voltam. A meglepetések estéjén Szigethy úr megkérte Katalint, hogy készítsen velem egy riportot – erre egyikünk sem készült – így egy pár perces beszélgetés kapcsán szót ejtettünk a borkirálynő választásról, pincészetünkről és borainkról is. Ezt követte egy újabb nem várt fordulat, amikor azt est házigazdáját, Szigethy urat lepte meg Sebestyén Márta, aki a közönség soraiból kilépve Andrejszki Judit közreműködésével adott elő egy népdalt. A beszélgetések, előadások után következett egy falat ínyencség és egy korty Tokaji Muscat Lunel bor, amit a jelenlévők nagy lelkesedéssel és elismeréssel fogadtak. Az est után alkalmam volt ismerősökkel is találkozni, akik régi barátaink, visszajáró vendégeink a pincénkben Hercegkúton, és lehetőségem volt új kapcsolatokra is szert tenni. Többen voltak, akik újságban vagy televízióban láttak, és gratuláltak a borkirálynői címhez is. Ezek azok a megható, elismerő pillanatok, amikor újra és újra tudatosul az emberben, hogy ha szívvel-lélekkel teszi a dolgát, meg lesz a jutalma, csak kitartás kell hozzá. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Márai Szalonba meghívást kaptam, bemutatkozhattam, és olyan szellemi felüdülésben részesülhettem, amiből erőt meríthetek a továbbiakban is.
(Képek hamarosan.)