Közönségtalálkozó
április 1, 2009
Kőszegi borkóstoló
április 24, 2009

Borkirálynő közönségtalálkozó Sárospatakon

 

 Götz Ildikó borkirálynő

          
       

 
 
 

Götz Mária Ildikó

Felső Viktória
 

Mozgalmas évet tudhat maga mögött Götz Mária Ildikó, Sárospatak és Magyarország első Borkirálynője, hiszen sok emberrel találkozott, sok interjút adott és több rendezvénynek volt házigazdája megválasztása óta. Ezekről az Újbástyában Felső Viktóriával, a Zemplén TV riporterével történt beszélgetése során számolt be…Egy évvel ezelőtt választottak meg Sárospatak első borkirálynőjének. Úgy gondolom, hogy nagyon-nagy felelősség volt Sárospatakot képviselni egy évig, sőt nem csak Sárospatakot, hiszen nem sokkal később országos szinten is elnyertem a Borkirálynő címet.

A cím elnyerése nekem rengeteg TV- szereplést hozott, képernyőre kerültem az Echo TV-n, RTL Klubban, és a TV2-n is voltam a híradóban. Készítettek velem riportot több rádióban, és sokat szerepeltem borászati szakfolyóiratokban és különböző újságokban, írt rólam pl. a Demokrata, és persze a helyi lapok is rendszeresen.

Sok rendezvény háziasszonya voltam, még ilyen „kicsapongó kategóriában” is, mint az almasör fesztivál. Ezekből sok gyümölcsöző kapcsolat is származott, ami úgy gondolom sokat jelentett ennek a térségnek, mint ahogy a saját pincészetünknek is, ami iránt – főleg az első évben – észrevehetően megnőtt az érdeklődés.