Miskolcon, az Avason található pincéjében Dr. Barkóczi István úr alkalmanként vendégül látja barátait, és a Fux Zrt. tulajdonosa rendszerint valamilyen meglepetéssel is kedveskedik az egybegyűlteknek. A mai estén ez a szerencsés meglepetés én voltam, mivel a Pokol Csárda kitűnő fogásai mellé Götz borokat kínálhattam, természetesen mindezt Borkirálynői szerepemben tettem. Este fél hétre a vendégsereg megérkezett. Ekkor a házigazda köszöntötte a megjelenteket, majd a vendéglátók részéről a Pokol Csárda tulajdonosa mondta el a menüt. Ezt követően Barkóczi úr bejelentette, hogy meglepetéssel is készült az estére, és ekkor következtem én. Bemutattam a pincészetet, beszéltem a borkirálynőségről, és persze jellemeztem a fogásokhoz kínált különböző borokat. Nagyon jó hangulatban telt a vacsora, hiszen az étkeket kifejezetten a borainkhoz igazították, amelyek mindenki tetszését elnyerték.
A borvacsora menüje:
Előétel: hideg libamáj franciasalátával, kenyérrel és Tokaji Muscat Lunel késői szüretelésű édes fehérborral
Főétel: fácán húsleves fürjtojással, csigatésztával és Tokaji Muscat Lunel száraz minőségi fehérborral, majd gombás sertésszűz burgonyával és Tokaji Furmint félédes, Tokaji Muscat Lunel félédes fehérborokkal
Desszert: meggyes és almás rétes 6 puttonyos Tokaji Aszú borral
A vendégek között volt, aki megjegyezte, hogy már a tarcali I. Országos Borkirálynő Fesztiválon is ott volt, és nekem szurkolt! A vacsora végén megragadtam az alkalmat, hogy mindenkit meghívjak a hercegkúti pincénkbe, ahol ismét sort keríthetünk egy kellemes estére.