Huszadik alkalommal került megrendezésre a Regő kft. szervezésében a Magyar Borok Útja Rallye .
A Budapestről induló, három napos versenyen ebben az évben a tokaji, az egri és a mátrai borvidéket járták be a versenyzők, miközben 18 pincészetet látogattak meg.
A verseny célja, a hazai borok és borvidékek megismerése mellett a gasztronómiánk, turisztikai vonzerőnk, környezetvédelmünk és közlekedésbiztonságunk népszerűsítése volt.
A szervezők megkeresésére hat Tokaj-hegyaljai borászat mellett idén Hercegkút is bemutatkozási lehetőséget kapott, köszönhetően Dr. Stumpf István alkotmánybírónak.
Tekintettel a verseny időkorlátjára, a Gombos-hegyi pincesort jelölték meg a szervezők helyszínül, és két borászatnak adtak bemutatkozási lehetőséget.
A 100 autóból, mintegy 230 versenyzőből álló eseményen több közéleti személyiség, neves üzletember, művészek, sportolók és újságírók is részt vettek, köztük dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
A versenyzők átlagosan 35 percet töltöttek településünkön. Kötelező feladat volt számukra fényképek készítése a Gombos-hegyi pincesorról, valamint a Kálváriáról, és a program részét képezte természetesen a pincék felkeresése.
Úgy gondoljuk, hogy ez a rendezvény, amelyet az önkormányzat a Götz Pincészettel és a Naár családi pincészettel közösen rendezett, alkalmas volt arra, hogy tovább népszerűsítsük településünket, az itt található különlegesen szép épített és természeti környezetet, nem utolsósorban, a helyi borkultúrát.