I. SzeszFeszt Götz borokkal
július 10, 2014
Miskolc Város Bora lett a Sárgamuskotály és Aszú borunk
október 30, 2015

Hungarikum Hétvége Tokaji Aszúval a Budai Várban

214. július 24-től 27-ig, azaz csütörtöktől vasárnapig Hungarikum Hétvége a Budai Várban! Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, Tokajival kínálunk!

2014. július 24-től 27-ig, azaz csütörtöktől vasárnapig Hungarikum Hétvége a Budai Várban! Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, Tokajival kínálunk!

A Hungarikum Hétvégét 2014. július 24-27. között szervezi a Magyar Ízek Alapítvány a Budai Várban. A rendezvény szervesen kapcsolódik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.

A Hungarikum Hétvége célja, hogy minden évben egy ilyen rendezvény segítségével, egyszerre, egy helyen , méltó körülmények között mutassa be a 41 hungarikumot, az újakat és a korábbiakat is.

A rendezvény fő célja, hogy hozzájáruljon a magyar identitás erősödéséhez, értékalapú nemzettudatot segítsen kialakítani, megismertesse a hungarikumokat a magyarokkal és járuljon hozzá a büszkeség érzetének kialakulásához, illetve segítse az országimázs erősödését a Magyarországra látogató turisták körében. A magyarok többsége ugyanis még nem ismeri hungarikumaink jelentős részét, ehhez járul hozzá a Hungarikum Hétvége.

A Hungarikum Hétvége egy kulturális és gasztronómiai fesztivál Magyarország nemzeti értékeinek bemutatására. A táncház módszertől az operettig, a 100 tagú Cigányzenekartól a solymászatig, a halasi csipkétől a herendi és zsolnay porcelánig! A csabai kolbásztól a hízott libáig, a pálinkától a tokaji aszúig, a szikvízen és a kalocsai paprikán keresztül a karcagi birkapörköltig. Minden ami szemnek, szájnak, fülnek ingere! Célunk Magyarország mind a 41 hungarikumának bemutatása!

A rendezvényen részt vesznek a Fölszálott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, A Budapesti Operettszínház művészei, a 100 tagú Cigányzenekar. A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum ételeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is.