Kikötő Tokajból
május 19, 2010
A Borfesztivál
szeptember 2, 2010

Tokaji borfesztivál

Tokaj – Ezen a hétvégén rendezték meg a Tokaji Borok Fesztiválját, amelyre én is ellátogattam, hiszen a Tokajvinum Hungaricum Egyesület borbemutatóján családi pincészetünk is részt vett szombat délután.

Édesapámmal és a bátyámmal már a déli órákban megérkeztünk Tokajba, hiszen kedves barátunk, Berencsi Attila a Nyíregyházi Repülő és Ejtőernyős Klubtól megkért bennünket, hogy kalauzoljuk Tokajban vendégeivel, akik pedig nem mások voltak, mint Farkas Bertalan és űrútitársai más-más országokból. Farkas Bertalan éppen 30 éve repült a világűrbe, és a mai napi ő az egyetlen magyar űrhajós. A neves évforduló alkalmából öt napon keresztül kalauzolta barátait és családtagjaikat Magyarországon. A találkozásunk nagy örömmel töltött el, és megtiszteltetésnek érzem, hogy személyesen megismerkedhettem velük.

A tokaji forgatagban volt szerencsém megismerkedni Virók Csilla festőművésszel, akinek kiállítása nyílt a Paulay Ede Színházban, és akiről kiderült, hogy már járt is nálunk Hercegkúton. Tervbe vette, hogy készít egy kőképet rólam. Kíváncsian várom!

A Tokajvinum Hungaricum Egyesülettel szervezett borkóstolóra délután került sor, és számos látogatót vonzott a Tokaji Múzeum kertjébe. A klasszikus családi pincészetek – köztük a Götz Pincészet is – háromfajta borral készült a rendezvényre, amelyek között szerepelt egy friss, száraz és egy édes minőségi bor, valamint egy tokaji borkülönlegesség is.