BORKÓSTOLÓ


2000

Pincészetünk szeretettel fogadja kisebb-nagyobb borkedvelő társaságok, családok, barátok és szakmai csoportok látogatását.


A pincelátogatás kisebb csoportok esetén, igény szerint a palackozó épületének megtekintésével kezdődik, ahol irányított erjesztéssel készítjük a borokat. Itt a vendégek megismerkedhetnek a reduktív borok előállításának rejtelmeivel, a borkészítés technológiájával.

Ezután a világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesorra megyünk, ahol a mintegy 100 méter hosszú, riolit-tufába vájt érlelőpincénkbe kalauzoljuk az idelátogatókat.

Ezt követően érkezünk meg a kóstolópincébe, ahol 10-200 főt tudunk fogadni. A borok mellé kérésre hideg és meleg ételeket kínálunk. Ezeket előzetes egyeztetés alapján kérjük megrendelni. A pincelátogatás és a borkóstolás időben kb. 1,5-2 órás program (+ étkezés igény szerint).

A vendégeknek elmondjuk Hercegkút rövid történetét, bemutatjuk Tokaj-Hegyalját, a családi vállalkozásunkat és természetesen a kóstolt borokat jellemezzük. A kóstoltató helyiségünk alkalmas különféle rendezvények lebonyolítására is. Különleges alkalmakra cigányzenekar is rendelhető.

Több napos itt-tartózkodás esetén szabadidőprogramok megszervezésében is készséggel állunk rendelkezésükre. Igény szerint tartunk borkóstolót, borvacsorát szerte az országban éttermekben, rendezvényeken!

 

A borok


Pincészetünk szeretettel fogadja kisebb-nagyobb borkedvelő társaságok látogatását

10-200 főt tudunk fogadni, a pincelátogatás és a borkóstolás időben kb. 1,5-2 órás program (+ étkezés igény szerint)





    A kóstoltató helyiségünk alkalmas különféle rendezvények lebonyolítására is. Különleges alkalmakra akár még cigányzenekar is rendelhető.

    Engedje meg, hogy elkalauzoljuk Önt egy kis zempléni faluba!

    A Götz Pincészet egy sváb településen, Hercegkúton található meg, ami Sárospataktól mintegy 3km távolságra fekszik. A községben az 1750-es években kezdődött el a letelepedés, a falu eredetileg a Trautsondorf nevet viseli.

    A faluban két pincesor is megtalálható, a Kőporosi és a Gombos-hegyi, mindkettő a világörökség részét képezi.

    Hercegkút egyre népszerűbb a turisták körében, hiszen itt megtekinthető Sváb Tájházunk, ami őrzi a régi hagyományokat. A Gombos-hegyen érdemes egy sétát tenni a Kálváriára a borkóstoló előtt, hiszen csodálatos panoráma nyílik az odalátogatók elé. A falu római katolikus vallású, templomunk a XVIII. században épült. Valamint vannak különböző szálláslehetőségek minden igénynek megfelelően.

    Hercegkútról bővebben az Önkormányzat honlapján olvashat a www.hercegkut.hu oldalon.